Pisiszag. Olyan ruhába, bőrbe ivódott áporodott pisiszagot lenget a folyosón a huzat. Már több mint egy órája ülök itt. Fázom. Felállok, a fémből készült kerti padból is süt a hideg. Nekem fura egy rendelő váróját ilyesmivel berendezni. Még mindig érzem a kellemetlen szagot. Vajon honnan jön, ki lehet a gazdája? Figyelem az embereket. Tűsarok nem lehet. Jól öltözött, viszonylag fiatal és ápolt, talán kicsit erősebben is a kelleténél. Vastag fedőréteg takarja arcát, szemét, száját. Mondhatnám úgyis, túladagolta a sminket, főleg mert nem az operában hanem egy kórházi rendelőben ülünk. Amott egy házaspár. Középkorúak, rendesen öltözöttek. Ők sem lehetnek a szag forrása. A férfinek nagy busa bajusza és hosszú göndör haja van. Korombéli lehet, nem is őszül, mégis valahogy idősebbnek hat . Az asszony hihetetlenül fázik. Nem is csoda. Azzal a buta paddal sincs negyven kiló olyan vékony. Békésen kortyolják az automatás forró kávét és beszélgetnek. Talán az az asszony, aki az imént ment végig a folyosón? Kicsit fura volt a járása, érdekes az öltözéke, enyhén zavaros a tekintete, és nagyon piszkos a papucsos lába. Fura, de mindig felfigyelek az ilyesmire. Most jön visszafelé, úgy látszik már végzett. Mikor elmegy előttem, nem érzek semmit. Butaság ez a találgatás. Kinek lehet egy rendelőben pisiszaga? Velem szemben egy idős néni. Mindkét lába térdig fáslizva, de így is dagadt. Olyannyira, hogy papucs van a lábán. Olyan, ami vastag anyagból készült, elöl zárt, hátul nyitott igazi nagyi kedvence házi papucs. A papucs és a fásli között zoknit húzott a néni. Rögtön kétpárat. Felül a barna három centit lehajtva, alatta a bordó, ami felér a fehér fásliig. Nagyvirágos bő ruhát visel a néni, fehér alapon fekete motívumokkal. Nem, ő sem lehet. Mellette a másik néni nem is néni. Időshölgy. Kellemes kosztümben, harmonizáló szandállal, táskával, szolidan sminkelve. Kicsit türelmetlen. Hol feláll, hol leül. Talán őt is a szag zavarja? Bácsika a bottal kissé viseltes halványkék öltönyben és nyakkendősen. Régi vágású öregúr, csak ül békésen. Kicsit aggodalmaskodik, hogy érthetetlen a hangosbemondó, amin a betegeket szólítják. Biztosítom, hogy a saját nevét érteni fogja. Ő is erősen reméli. Házaspár egy kislánnyal. Kortalanok, pedig harminc körüliek lehetnek. A férfi olyan suhanc képű, vékony de szikár. A neje csinos, divatosan öltözött, régimódi dauerolt frizurával. A hajviselet öregíti. Ma már csak a hatvan körüli nők szeretik ezt a bodorított hajat. A kislány cserfes és csacsogó, mint egy hatéves gyerek. A mellettük ülő nő, lehet anyja, de nagymamája is a 10-12 éves kisfiúnak. Kicsit hangosan beszél, és időnként körbe tekint, mint aki kíváncsi a közönség reakciójára. Most megszólal a telefonja. Nagyon hangosan beszél, majd az érdeklődő gyereket rendreutasítja. Nem fontos ki hívta, ne kíváncsiskodjék. Lassan fogynak az emberek akik előttem érkeztek, ugyanakkor sokasodik a tömeg. Már legalább negyven-ötven beteg várakozik a folyosón. Olvasgatom az ajtóra kitett tájékoztatókat. „Felhívjuk betegeink figyelmét, hogy a vizsgálatok nem érkezési sorrendben történnek. Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük.” Épp időben olvastam, mert szólítanak egy imént érkezőt, majd megint egy újabbat. A most érkező bácsika már a bejárattól repülőrajtot vett, és mindenkit félre lökdösve egyenesen benyit a rendelőbe. Többen kárörvendő tekintettel várják, mikor penderíti ki valaki, de a látványosság elmarad. Innentől borult fel teljesen a rendszer. Már senki sem tudhatja ki következik és főleg mikor. Szomjas vagyok, de az automatát épp karbantartják. Még mindig fázom, az árnyékos udvarból hűvös áramlik be a nyitott ablakokon át. De legalább van levegő. Még ha pisiszagú is. De honnan jön ez a szag? Olvasom a következő feliratot ajtón. „Kedves betegeink, a számítógépes rendszerre történő átállás megnehezíti a munkánkat, ezért kérjük megértő türelmüket.” Ezen már csak mosolyogni lehet. Érthetetlen, de biztos igaz. Miért is nehezíti meg? Először azért, mert nem tudják kezelni. Másodszor azért, mert spórolásból, vagy egy lazább esetleg nem teljesen tiszta versenytárgyalás eredményeképpen egy rosszabb vagy alkalmatlanabb programot vásárolt az üzemeltetés, és a program megfelelő gyönyörű virágok és szívecskék rajzolására, esetleg egy raktár készletének kimutatására, de kevésbé alkalmas a kórkép rögzítésére. Paradoxon. Megnehezíti a munkát, amikor nem szükséges kézzel kartont kiállítani és vezetni, a kartonokat 19652 hasonló közül kikeresni, és az orvoshoz juttatni. Megnehezíti. Mert fél perc alatt fel lehet venni a beteg adatait, egy gombnyomással tárolni, s az orvos a saját terminálján máris láthatja és dolgozhat benne. Nem morognék, de már a nyolcadik olyan ember sorjázik be a rendelőbe, aki utánam érkezett. Már lassan három órája várok. Az automatán végre befejezték a karbantartást, legalább egy forró kávéhoz jutok. Anyuka, vagy nagymama még mindig a közönségnek neveli a kisfiút. Dauerolt pár szedelőzködik, a férj örül, hogy ilyen hamar végeztek. Tűsarok is kibillegett az imént, és a középkorú pár már türelmetlenül tekintget körbe. Próbálják felmérni a terepet, hogy mikor kerülhetnek sorra. Ekkor szólít az isteni hang. A rendelőben kellemes és kedves doktornő fogad. Kifaggat, majd alaposan kivizsgál, az eredménnyel megnyugtat. Elsőként az utóbbi időben felkeresett orvosok közül, nem intézi el egy darab vacak szemüveggel a problémám. Rögtön kettőt ígér, vagy egyet, de progresszív lencsével. Progresszív zenéről és adóról már hallottam, lencséről nem. Kedvesen és készségesen elmagyarázza a lényeget, kiállítja a vényt, és máris mehetek dolgomra. De mitől volt a váróban az az erős szag?
08-25-2006