Emlékszel még Kavicsra?
Egy tavaszi napon kaptam Tőled.
Aznap nagyon bánatos voltam, mint mindig, abban az időben.
Emlékszel Kavicsra, a pimasz és huncut koboldra?
Elküldted nekem, hogy vigyázzon rám, veled és helyetted.
Pillanatok alatt egymásba szerettünk.
Kavics kicsi, apró, de szabályos embert formál.
A magassága cirka húsz centi, alig nagyobb, mint a kávés bögrém, és koromfekete dús haja van.
Bohókás, mert mindig bócéros, össze-vissza áll összes hajaszála.
Utál fésülködni, reggelente csatát vívtunk, mondanom sem kell Kavics győzött, s kócos maradt.
Kicsi arca bájosan kedves szinte gyermeki. Ha vidám, kéken mosolyog a szeme.
Mérgesen fekete, és villámokat szór a pillantása, durcásan barnába vált, és ha szomorú zölden világít a könnypatak alatt.
Szája izzó piros, s hangulatának megfelelően görbíti hol sírásra, hol mosolyra, hol meg duzzogásra.
Amikor megérkezett hozzám dolgoztam.
Az irodában ültem elmerengve, pedig szoros határidők toporzékoltak sürgetően körülöttem.
Leültettem hát őkelmét a virágtartóra, a kavicsgyűjteményem mellé, hogy várja ki türelemmel a munkaidő végét.
Te figyelmeztettél, vigyázzak, mert nagy kópé és ízig–vérig rosszcsont.
Neve még nem volt, s mikor elkezdett a kavicsokkal játszani unalmában, szegényes fantáziámnak köszönhetően Kavicsnak neveztem el.
Szegényke. Jobb nevet érdemelt volna, de mit tegyek, nem jutott más eszembe, valahogy mégis csak szólítanom kellett, nem mondhattam neki, te kobold, gyere ide.
Rövid idő múlva, ölbe kellett vegyem, mert kezdett veszélyessé válni Kavics, mert a kavicsokkal dobálózott unalmában.
Az ölemben ülve, nézte a monitort, bámulta a számokat, és segíteni akart, hogy gyorsabban végezzek.
Néhány számlát és papírt gyorsan a kukába dobott, mert ezzel is kevesebb munka marad.
Figyelmeztetnem kellett, ezt nem szabad, a bizonylat szent és sérthetetlen nem kidobandó kacat..
Akkor repülőt hajtogatott, és próbálta kirepíteni a nyitott ablakon.
Az utca nem azonos a kukával, így a reptetés szerinte teljesen rendben van.
Aggódtam. Hogyan leszek időre készen, ha Kavics minduntalan feltart a segítségével?
Halkan énekeltem neki, hogy nyugton maradjon, és ettől elaludt békésen.
Míg küszködtünk egymással, elfelejtettem gondom-bajom, lekötötte minden figyelmemet.
Sokszor csalt mosolyt az arcomra. Sokszor segített.

Ma már kevés dolga akad körülöttem, ezért leginkább unatkozik és alszik
Hálátlanság tőlem, hogy elhanyagolom.
Kedvenc helye a nagy vesszőkosár, amiben a plüss állatok laknak, ott összebújhat a macikkal.

Mondd, emlékszel még Kavicsra?

01-28-2005