Krémszínű volt az éjszaka.
Nem volt köd, sem pára, hó sem esett még augusztusban, mégis krémesen sűrű és tört fehér volt a fény.
Talán a teliholdtól.
Felébredt, valami dolga van kint, villant agyába a felismerés vagy emlékezés szikrája.
De mi is lehet az? Nem tudta, de indulnia kell a konyhába.
Csendben kelt fel, hogy ne zavarja az alvót.
Fura, nem is fura, inkább döbbenetes kép fogadta.
A konyhában felállítva állt két létra. Az egyik a sajátjuk, a praktikus alumínium, a másik teljesen ismeretlen fából készült.
Hogy kerültek ezek ide?
Villant át rajta a kérdés, majd riadtan látta a kövön áll a víz, s teli van törött üveggel.
Mi ez? Honnan a víz, és honnan ez a rengeteg törött üvegtábla?
Kezdte összeszedni az üvegdarabokat.
Nem apró szilánkosra tört üveg, vagy pohár maradvány volt, hanem hatalmas kirakat méretű tábla törött romja.
Már nem is gondolt másra, el kell takarítani mindet, hogy reggel a párja meg ne vágja magát mikor felkel.
Guggolt, előtte a szemetes edény, és gépiesen pakolta bele a törött üveget.
Ekkor megérintette valami az arcát.
Nem volt erős, vagy fájdalmas, csak egy futó érintés.
Mint amikor egy riadt kéz csak egy pillanatra megsimít.
Megállt a keze, behunyta a szemét, mert nem tudta mi történt.
Mi ez? Kérdezte.
Van itt valaki?
Válaszul egy újabb simogatás érkezett.
Egy lágy cirógatás futott végig a haján, mint egy gyengéd szélfuvallat.
Megrémült. Mi történik, ki van itt rajta kívül?
A következő pillanatban újra az ágyban feküdt.
Oldalt, félig magzati pózban.
Ismét érzi az érintést, a vállán, majd végig az oldalán a csípőjéig.
Ekkor lebénult.
Mozdíthatatlanná vált minden tagja, és jeges rémület kerítette hatalmába.
Kiabálni akart. Segítséget kérni, felébreszteni a párját.
Nem jött ki a hang a torkán.
Megpróbált mély levegőt venni, s újra kiáltani. Gurgulázó halk hangra ébredt.
A saját rémült, artikulátlan és érthetetlen hangjára.
Elszökött az álom, csak a rémület maradt.
A rémület, mely magyarázatot követelt.
Valós volt minden. A simogatás, a lebénult test.
Mélyeket és szabályosan lélegzett, míg megnyugodott.
Soha nem hitt az álmokban, de tudta, ez ismét egy üzenet volt.
Remélte, hogy megismétlődik, s legközelebb nem rémül el .