Nem múlik a depresszióm. Az idő se segít, ködös hideg reggel van. Nincs kedvem felkelni. Nincs kedvem semmihez, mégis kikászálódok az ágyból, s készülődni kezdek. A szokás hatalma. Élni, dolgozni kell. Minek?
Kérdezem sokszor, de a válasszal adós maradok önmagamnak is, és teszem gépiesen a dolgom. Kimegyek a konyhába kávét főzni, és bekapcsolom a rádiót. Boros-Bocskor idétlenkedik. Kora reggel mitől van ilyen fergeteges jókedvük? Amíg a kávé kikotyog, letusolok. Törölközés közben a tükörbe nézek. Óh Irgalom Atyja ne hagyj el! A látvány szörnyű. Persze, ismét két-három órát sikerült csak aludnom. Segít ezen még az alapozó?
Próbáljuk meg, talán mégis sikerül emberi külsőt öltenem. A kávét már öltözködés közben iszom. Tej nélkül.
Tegnap nem volt kedvem vásárolni, így nincs a fehér italból egy korty sem itthon. Kár. Nem szeretem így feketén. Öltözöm. Persze a harisnyámon lefut egy szem, mire felhúzom, kereshetek másikat. A csizmám az előszobában egyensúlyozva veszem fel, kabát, sapka, indulás.
Hideg van. A járókelők morcosan, kabátjukat összehúzva sietnek a végállomásra. A lakótelep ontja a munkába sietőket. A busz tömve. Nagy nehezen feljutok én is, nincs kedvem megvárni a következőt, az is tele lesz.
Előttem egy óvodás korú fiúcska ül anyja ölében. Fennhangon versel, énekel. Mosolyt varázsol az arcokra. Egy nénike cukorkát ad a gyereknek. Talán mégsem aratott osztatlan sikert szereplése? Azért kapta a cukrot hogy elhallgasson? Fut át agyamon a gondolat. A gyermek nem zavartatja magát. Bekapja a kicsomagolt cukorkát, és folytatja tovább repertoárját a télapó itt van kezdetű dallal. Sokat ront kiejtésén a fogai közt szopogatott édesség, de még így is bájos.
Beérek a munkahelyemre. A kollégák unott arca, a zsúfolt porszagú iroda, ez sem hangulatemelő. Elintézendő anyagok sora az asztalon. Megnézem a naptáram. Tíztől megbeszélés az egyik ügyféllel, kettőkor munkaértekezlet az új stratégiáról.
Meeting. Amerikai típusú iroda, amerikai stílusú értekezlet, amerikai feeling. Flip-chart, projector, presentation.
A hangulat? Very emelkedett. Minden super, mindenki jól végzi a munkáját, remek csapatot alkotunk, hurray!
Csak. Lépést kell tartani a konkurenciával, fejlődni, jobban és többet teljesíteni, emelni a bevételt, növelni a forgalmat, csökkenteni a költségeket. És YES, és OK, elvtársak! Óh bocsánat, elszólás volt, kollegák és kolleginák, csapattársak, WORK-TEAM, igazi DREAM TEAM.
Aztán persze a folyosón megy a kézimunka. Fúrás-faragás. Ki milyen tehetségtelen, ki kinek a kegyeltje, ki, kivel, mikor és hogyan?
After, we working, working.
Bekapcsolom a számítógépem, bebútolok. Megnézem a leveleim. A sürgősekre válaszolok, a többi talonba kerül.
Világháló. Elolvasom a legfrissebb híreket, megnézem a horoszkópom. Csupa jó vár rám, mint mindig.
Karrier, gazdagság, külföldi utazás, nagy szerelem.
Pontosan negyvenkét napja szakítottunk életem nagy szerelmével. Azóta csak vegetálok. A csillagok jóslatai rám férnének.
Megakad a szemem az egyik reklám-linken. Jósnő. Szerelem oldás-kötés, kártyavetés. A szomszédasszony rendszeresen jósnőhöz jár.
Egyszer már nekem is ki kellene próbálnom.
Kiverem a fejemből a transzcendens dolgokat, munkához látok. Mindjárt itt az ügyfél, átnézem a szerződéstervezetet, mibe köthet bele.
Megérkezett. Harapós. Még nálam is kedvetlenebb, pedig az én életuntságomat most nehéz felülmúlni. A szerencsétlen azt hiszi, küzdenie kell. Előveszem megnyerő mosolyom, lehengerlően előzékeny és kedves vagyok. Ettől elbizonytalanodik, csapdát sejt. A végére sikerül meggyőznöm nincs átverés, a szerződés korrekt, az ajánlat kedvező.
Fellélegzik. Aláírja. Mehetek ebédelni.
„Lunch” a szomszédos olcsó étteremben. Ízetlen, félig főtt étel, erőltetett beszélgetés, műmosoly.
A délután már gyorsan telik. Az értekezleten lazítok. Nézem a kollégákat. Az irodavezető bóbiskol. Biztos jól teleette magát. A rendszergazda a telefonos kislánnyal szemez, a kereskedelmi igazgató látványosan unja az egészet, a főkönyvelő az irodavezető lábait gusztálja. Szerencsére mindenki siet, gyorsan végzünk. A szokásos formula, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel elégedettek vagyunk.
Csak. Lásd, mint fent említettem.
Visszatérek a számítógépemhez, megválaszolom a talonba tett leveleket. Elintézek néhány telefont, és újra felmegyek az Internetre. Eldöntöm, megnézem a jósnőt. Az oldalon egy boszorka néz szembe velem. Fekete haj, fekete ördögi szemek. Grafika, de jól sikerült. Nem vénséges csúfság, mint a mesékben, ez egy szép, fiatal boszorka.
Belenéztem a monitor-boszorka szemébe, és arra gondoltam elmegyek hozzá, és oldást kérek a szerelmemre.
Elképzelem.
Egy sötét szobában ül, előtte világító üveggömb. Ez az egyetlen fényforrás a helyiségben. Megkérdezi, miért jöttem. Na nem! Egy boszorka nem kérdez, hiszen tudnia kell, ezért boszorka. Szóval nem kérdi, hanem állítja.
-Azért jöttél édes lányom, hogy feloldjam szerelmedet, amit még mindig érzel. Elhalóan csak egy igent rebegek.
Belenéz a gömbbe, tesz felette néhány hókusz-pókuszt, majd közli, vége, volt-nincs boldogtalan szerelem. Aztán belenéz a tenyerembe, csóválja a fejét, és inkább kártyát vesz elő.
-Megmondom a jövődet, hisz tudni akarod. Hang nélkül bólintok.
Megkeveri, majd hátukkal felfelé sorban az asztalra teszi a kártyákat. Az elsőt fordítja fel, majd másodikként az utolsót. Nem tudom kivenni a félhomályban a figurákat, még mindig csak az üveggömb világít.
Azt látja, hosszú életem lesz. Sorban felfordítja a többi lapot is. Munkahelyi előlépésem hamarosan megkapom, vár rám egy csodás utazás, és a nagy szerelem, az igazi férfi, hamarosan rám talál.
Magas, barna, jóképű, független, rendezett anyagiakkal, biztos vagyonnal (mint a mesében). Álmaim megtestesítője, elkényeztet minden földi jóval, két éven belül feleségül vesz. Három gyerekünk születik, és békében, boldogságban öregszünk meg egymás mellett. Gyermekeinkben sok örömünk lesz, ők is sikeresek lesznek az életben.
És mindezt a kártyából olvasná nekem. Én könnyes szemmel, hálásan köszönném a jóslatot.
Az áfás számlát az előszobában ülő ősz hajú, idős hölgy állítja ki számomra, hisz ők rendes becsületes adófizetők. Mibe kerülhet egy ilyen szolgáltatás? Nem tudom. Talán tíz-tizenöt-huszonötezer forintba?
Belenézek a monitor-boszorka szemébe, és rádöbbenek. Már nem úgy szeretem Tamást. Fáj hogy nincs, de már nem vagyok szerelmes.
Ettől a felismeréstől határozottan jobban érzem magam. Hiába, tud ez a boszorka valamit, és mire nem képes az Internet!
Spóroltam magamnak tíz-tizenöt-huszonötezer forintot.
01-21-2004 |