A lányok kiszaladtak az udvarra. Ezen a télen ez az első hó. Egész éjjel esett, reggelre hófehér takaró terítette be a tájat. Csizmát húzok, és utánuk megyek. Vígan dobálják egymást, és a hancúrozó kutyákat. Nevetve várom a felém repülő hólabdát, és hagyom, hogy eltaláljon. Nem volt jó ötlet, puffanva csapódik arcomon. Olga képen talált, ettől kicsit megriad. Tettetett haraggal kiáltom, -ez orv támadás, megállj csak!
Sikongatva kergetőzünk, elcsúszom, Olga belém botlik, és a hóban hempergőzünk. Ezt már Tímea sem nézheti tétlen, -kicsi a rakás, kiáltással, kacagva veti ránk ő is magát. Talpig havasan, egymást porolva kecmergünk lábra, s nem tudjuk abbahagyni a nevetést.
Magukra hagyom őket, dolgom után nézek. Megkeresem a fészerben a hólapátot, és kimegyek az utcára eltakarítani a havat. Sógorom már kora reggel utat sepert a járdán, de azóta ismét belepte a megállíthatatlan hó zuhatag. Még mindig hatalmas pihékben esik. Kinyújtom a tenyerem, nézem a csillag formájú pelyheket, amint lassan elolvadnak.
Felveszem a kesztyűm, munkához látok. Jólesik a testmozgás, közben gondolkodom.
Ha végzek, elmegyünk a lányokkal szánkózni. Az utca végén, a kiserdőnél van egy domb. Remek hely, gyerekkoromban én is ott csúszkáltam a szomszédék Karcsi fiával.
Ő volt az első szerelmem. Akkoriban úgy terveztem, feleségül megyek hozzá, születik három gyerekünk, és élünk boldogan, míg világ a világ.
Ám gyerekkori elképzelésem nem teljesült be, Karesz hamar itt hagyta a szülői házat. Főiskolára Pesten járt, majd sikeres vállalkozóként elvett egy igazi szépséget. A falu rossz nyelvei szerint botrányos válás lett a vége. Karcsi rájött, hogy gyönyörű neje az erdő összes növényzetével, nevezetesen fűvel, fával, bokorral megcsalja.
Ritkán jár haza, nem láttam már tíz éve.
A konyhában anyám biztosan főzi már a gyógyító húslevest. Nővérem kórházban van. Segíteni jöttem haza, anyánk a háztartást egyedül már nem bírja. A sógorom dolgozik, és itt vannak a kislányok, édes kicsi cserfes nőszemélyek. Tegnap érkeztem, s azóta kölcsönösen nem tudunk betelni egymással. Nem is értem, miért jövök ennyire ritkán, hiszen felüdülés minden velük töltött perc, boldogság az együttlét.
Olga négy éves, és tiszta keresztanyja. Büszke is vagyok rá, mert régen volt gyermeki énemre ismerek benne. Akaratos, konok, csapongó, szertelen, tele szeretet éhséggel és tudásvággyal. Tímea most lesz hatéves. Olyan, mint az édesanyja. Nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil kis emberke. A tegnapi esti mesét, tágra nyílt szemekkel csodálkozva hallgatta, míg
Olga fészkelődve folyton belekérdezett, inni kért, majd pisilni ment. Együtt aludtunk. Álmában, a széles ágy összes négyzetcentiméterét bejárta. Kicsi, izgő-mozgó lányka.
Elkészült a járda, bár perceken belül kezdhetném újra. Kiáltok a lányoknak, jöjjenek, vár a szánkópálya.
Felülnek a faszánra, Olga elsőnek, fészkelődve. Tímea szó nélkül telepedik mögé, és nyugodtan várja az indulást. Hajrákiáltással nekiiramodok, s futok, ameddig bírok. Úgy tűnik, nem vagyok túl jó formában, rövid idő múlva lihegek, s mint egy gőzgép fujtatok.
Persze ülő munka, kevés mozgás, cigaretta. Változtatni kéne, csak hát, a lustaság.
Elérünk a dombig, az utolsó métereket már sétálva teszem meg, Olga háborog is érte. Irány a dombtető, jöhet a lecsúszás élménye. Én is felülök harmadiknak, elrugaszkodunk, és sikítva siklunk a mélybe. Felmászunk, majd lecsúszunk kifulladásig újra, meg újra.
Ebédidő közeledik, indulnék haza, de Olga kisasszony duzzogva sírva fakad, ő még szánkózna. Megígérem, ha jól viselkedik, visszajövünk, s szánkózhat kedvére.
Ebéd után anyám a lányokat aludni küldi, én pedig megyek látogatni a kórházba. Termoszban gyöngyöző húslevest, puha rántott húst, burgonyapürét viszek.
Erika jól van már, kicsit gyenge, megnyugvásképp néhány napig orvosa még megfigyelés alatt tartja. Babát vár, a harmadikat.
Elmesélem az elmúlt nap történését, hisz tudom, hiányoznak neki a kislányok. Nem időzöm hosszan, hagyom pihenni.
Mire haza érek, már szürkül. A hóesés elállt, szikrázó a nagy fehérség mindenütt hótakaró lepte kertek, gyémántként csillogó fák. A látvány mesébe illően csodás, nem sietek, sétálva tovább gyönyörködhetek.
Olga nyűgös, nyafog, anyját követeli, nem elég neki a nagyi. Nyugtatásként mesélek neki. Hirtelen jut eszembe, egy hóemberes történet, mire a végére érek, már öltözik, indul, „hójembert” építeni. Nosza gyerünk, ezer éve nem volt részem benne. Gurul a hólabda, növekedik, már hárman görgetjük akkora. Hol is álljon?
Gondolkodunk, majd Olga táncolva javasolja, -az ablakunk előtt. Elgurítjuk kiszemelt helyére, addig is hízik még kicsit. A pocakja kisebbre készült, de igencsak megizzadtunk, míg az alsóra emeltük. Jöhet a feje, az már könnyedén ment. Kezei formálását a lányokra bíztam, és elindultam beszerezni a hiányzó kellékeket. Kimustrált seprő a fészerből, sárgarépa orrnak, de miből legyen szeme, szája? Nagyi segített két hatalmas kabátgombbal, és
Tímea piros zsírkrétájából keskeny vonalú ajkat kapott. Előkerült boldogult nagyapa régi kalapja, és egy rikító, nagyon csúnya, sárga-piros csíkos kötött sál. Igazán csinos hóember sikeredett belőle. Csak, névtelen. Ki más, mint Olga volt, aki erre a tényre rákérdezett. Néztük, néztük, és gondolkodtunk, mi legyen a neve? Kázmér?
Senkinek sem tetszett. Zebulon? Túl komoly, ő kicsit bohókás. Tódor? Nem jó, a szomszédék kecskéjét hívják így. Olga javasolta a Laurát, mert az oviban ki nem állhatja őt, de felvilágosítottuk, hogy emberünk bizony fiú.
Végül nagyi javaslatára elfogadtuk a Bertalan, Berci nevet.
A névadás örömére körbejártuk, s énekeltünk neki, hisz már ő is a családtag.
Olga nem akart elaludni, sokáig állt az ablakban, és a sötét kertben Berci homályos körvonalait nézte.
Most azon töröm a fejem, mi lesz, ha elolvad a hó, és Bertalan?

02-08-2004